FőoldalUtazásokSzolgáltatásokGalériaRólunkElérhetőségek Mentés a kedvencek közé! Kövessen minket a Facebook-on!
ZarándokvonatokZarándoklatokEgynapos utakKörutazásokBelföldi szállások
ANGYALOS BOLDOGASSZONY ZARÁNDOKVONAT

2016. szeptember 4. vasárnap
Lelkivezetők: Böjte Csaba ferences szerzetes és
Magung Fransis verbita szerzetes
Utazás: különvonat, 2. osztályú termes kocsik, vonatrádió hangosítással
Indulás: 6:05 óra, Budapest, Keleti pályaudvar
Program: Érkezők fogadása a Keleti pályaudvaron, majd a zarándokok megáldása után útnak indul zarándokvonatunk. A zarándoklat lelki programjának része a vonatos utazás is, melyet közös programok, imák, éneklések és a látnivalók ismertetése tesz tartalmassá. Utazás a nagybátonyi vasútállomásra. A vasútállomásról közös keresztaljként, énekelve és imádkozva vonulunk fel (5 km) a megújult mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyre.
A kegyhely kialakulása Szent László király idejére tehető, és az első forrás fakadása is hozzá köthető. A hagyomány szerint 1091–92-ben a betörő pogány kunok elől menekülve egy széles és mély szakadékot ugratott át lovával, amelynek patája nyomából forrás fakadt. Az üldöző sereg megtorpant, László király pedig seregével később visszaverte a kunokat. Az első testi gyógyulás a XII. században történt, amikor egy néma pásztorfiú visszakapta beszélőképességét, amikor ivott abból a forrásból, amelyet ma szent kútnak neveznek. Ezt a csodát a Szűzanyának tulajdonította a hagyomány. Az 1200-as évektől kezdődően és napjainkban is zarándokok sokasága keresi fel a kegyhelyet, amely 2006 óta Magyarország nemzeti kegyhelye.
A megérkezést követően beköszönés a kegytemplomban található kegyszoborhoz és gyónási lehetőség. Ünnepi szentmise a mozaikokkal díszített szabadtéri oltárnál Kisboldogasszony ünnepének tiszteletére, majd eucharisztikus körmenet. A szentmisét követően lehetőség lesz meríteni a Szentkút vizéből, egyénileg ebédelni és megismerkedni az elmúlt évben megújult kegyhellyel. 14:00 órától litánia a szabadtéri oltárnál, majd újabb szabadprogram következik, mely során érdemes lesz megtekinteni a kegyhely vetített képes bemutatóját vagy a Ferences Galériát. A délutáni órákban énekelve és imádkozva vonulás a nagybátonyi vasútállomásra, ahonnan zarándokvonatunkkal robogunk vissza Budapestre. Hazautazás közben tovább folytatódnak a programok, élménybeszámolók, közös éneklések a vonaton. Várható hazaérkezés a budapesti Keleti pályaudvarra 19:40 órára.
A menetrend és ezáltal a program is változhat! A menetrend változtatás jogát a vasúti szolgáltatók fenntartják!
Részvételi díj: 7 990 Ft/fő, mely tartalmazza a vonatos utazás költségét, a csoportkísérést, a programokat a teljes út alatt és a zarándok csomagot.

Ha máskor, vagy más féltételekkel szeretne utazni, kérjen tőlünk ajánlatot!
Jelenleg nincs ilyen utazási ajánlatunk.
Belföldi szállások
Köszöntjük névnapjukon
Emma nevű látogatóinkat!
Úticélok
Ausztria Tanzánia
Bosznia Csehország
Franciaország Horvátország
Szentföld Lengyelország
Lettország Litvánia
Észtország Olaszország
Portugália Erdély
Délvidék Felvidék
Szlovénia Kárpátalja
Dominikai Köztársaság
Mádiatár
Énekesfüzet
Zarándokok énekesfüzete
szerkesztette: Pálmai Árpád
Letöltés (PDF, 967 kB)
Ajánljuk
Bethlen Gábor Kollégium
Keresztszülő-program
Magyar Pálos Rend
Rákóczi Szövetség
SárgaHáz, Szigetszentmiklós
Verbita Rend
  Utazási szerződés
  Utas- és stornó biztosítások
  Részletes adatvédelmi tájékoztató
  Rövidített adatvédelmi tájékoztató
  Médiapartnereink
  Hasznos linkek
  Sütés-főzés
  Humor
  Impresszum
Kövessen minket a Facebook-on!
Köszönjük!

Nagyon köszönjük a lelki feltöltődést és a felejthetetlen élményeket, amiket a zarándokúton szereztünk. Minden elismerésünk a szervezésért. Először voltunk Önökkel, de valószínűleg nem utoljára. További sok sikert, Isten áldását kívánjuk Önoknek.

R.M.A. és V.J.

© Misszió Tours Utazási Iroda, 2015  -  zarandokvonat.hu  -