Mentés a kedvencek közé! Kövessen minket a Facebook-on!
Adventi zarándoklat Pozsonyba és Máriavölgybe

2017. december 9. szombat   (MEGTELT)
Ellátás: önellátás
Szolgáltatás: csoportkísérő-idegenvezetés
Utazás: kényelmes autóbusszal
Indulás: 07:00 óra, Budapest, Hősök tere, Műcsarnok melletti parkoló
Lelkivezető: Tete Remis verbita szerzetes
Program: Folyamatos utazás pihenő közbeiktatásával az M1-es autópályán keresztül a Felvidékre. Zarándoklatunkat a Pozsonytól néhány kilométerre található ősi búcsújáróhelyen, Máriavölgybe kezdjük. A festői környezetben található Mária-kegyhely kialakulása egy gyógyító erejű Szűzanya szoborhoz köthető, melyet a hagyomány szerint egy remete faragott a 13. században. A csodás gyógyulások következtében zarándokok sokasága kereste fel a helyet, majd miután Nagy Lajos király is ellátogatott a kegyhelyre, templomot és kolostort építetett, melyet a pálos rendnek adományozott. Felkeressük a kegytemplomot, melynek főoltárán őrzik Szűz Mária hársfából faragott szobrát a kis Jézussal, majd a Szent Kút kápolnát. Szentmise után folytatjuk utunkat az egykori magyar koronázási városba, Pozsonyba. Városnéző sétánkat a várnál kezdjük, ahonnan a nagyszerű panoráma megcsodálása után óvárosi sétára indulunk. A ferences templom érintésével érkezünk a Fő térre, ahol a különböző művészeti stílusokat ötvöző egykori városháza található. Az épület udvarán keresztül jutunk a Prímási Palotához, mely 1820-ig az esztergomi érsek székhelyéül szolgált. Sétánkat a Szent Márton dómnál fejezzük be, ahol számos magyar királyt koronáztak. A délutáni órákban szabadprogram az adventi vásárban. Pozsony óvárosának terei minden év decemberében ünnepi díszbe öltözve árasztják magukból a karácsonyi hangulatot. Érdemes megtekinteni a fabódék kézműves termékeinek széles kínálatát, és megkóstolni a hagyományos gasztronómiai termékeket. Hazautazás a délutáni órákban Budapestre, várható hazaérkezés az esti órákban.
Térkép: Térkép
Részvételi díj: 7 990 Ft/fő, mely tartalmazza az autóbuszos utazás költségét és a csoportkísérő-idegenvezetést.
A részvételi díj nem tartalmazza a belépőjegyek és egyéb járulékos költségek árát.
Utasbiztosítás: Külön fizetendő az utasbiztosítás (baleset, betegség, poggyász), mely az utazáson való részvétel feltétele. Az irodánk által ajánlott utasbiztosítás költsége 500 Ft/fő.


Ha máskor, vagy más féltételekkel szeretne utazni, kérjen tőlünk ajánlatot!
Köszöntjük névnapjukon
Arnold, Levente nevű látogatóinkat!
Ausztria Bosznia
Csehország Franciaország
Horvátország Szentföld
Lengyelország Litvánia
Olaszország Portugália
Erdély Délvidék
Felvidék Szlovénia
Kárpátalja
Bethlen Gábor Kollégium
Keresztszülő-program
Magyar Pálos Rend
Verbita Rend
Vianney Testvérek
Prospektus 2018
Zarándokvonatok, Zarándoklatok és Körutazások
Letöltés (PDF, 565 kB)

Régebbi prospektusok

Prospektus rendelés...
  Utazási szerződés
  Részletes adatvédelmi tájékoztató
  Rövidített adatvédelmi tájékoztató
  Médiapartnereink
  Hasznos linkek
  Sütés-főzés
  Humor
  Impresszum
Kövessen minket a Facebook-on! Hívjon minket Skype-on! Kövessen minket a YouTube-on!
Ön a 2857775. látogatónk.
Szent II. János Pál Pápa szülőföldjén, Lengyelország

Köszönjük Botond atyának és Arankának a profi csoportvezetést és azt , hogy olyan "titkos" helyekre is eljuttattak minket, ahova máskülönben nem jutottunk volna el. Köszönjük a türelmüket is! A csapat sokszínűsége ellenére jó volt a hangulat. Külön köszönet a zenei szolgálatért Tibi kántornak.

© Misszió Tours Utazási Iroda, 2015  -  zarandokvonat.hu  -