Vértessomló és Majk

2017. augusztus 26. szombat
Lelkivezető: Böjte Csaba ferences szerzetes
Utazás: kényelmes, légkondicionált autóbusszal
Indulás: 07:00 óra Budapest, Hősök tere (Műcsarnok melletti parkoló)
Program: Folyamatos utazás az M1-es autópályán Majkra, ahol a kamalduli remeteség műemlék-együttesét keressük fel. Útközben elmélkedés, közös ima és éneklés.
 
Az Oroszlány külterületén található majki épületegyüttes több mint 250 éve a némasági fogadalmat tett, kamalduli szerzetesek békéjét árasztja magából, hiszen hosszú ideig az ő életük színteréül szolgált. A templomtoronyból, cellaházakból, zárt udvarból és kertből álló barokk épületcsoport nem csak Magyarországon, de Európa szerte is kuriózumnak számít. A terület nagy hányadát teszi ki a kert, hisz a szerzetesek egyik fő tevékenysége a növények termesztése és feldolgozása volt, kiváltképp a gyógynövényeké.
 
Remeteség megtekintését követően elcsendesedés Böjte Csaba testvér vezetésével.
Rövid szabadprogram után a déli órákban folytatjuk zarándoklatunkat Oroszlányra, a Munkás Szent József plébániatemplomhoz, ahonnan gyalogosan zarándokolunk (kb 6 km) Csaba testvér vezetésével a közeli Vértessomlóra.
 
A település 1736 óta jelentős búcsújáró helyszín. Ekkor ugyanis Fahrer Krisztina megfestette a Kisdedét tejével tápláló Szűzanya kegyképet, mely a bécsi kapucinus templom kegyképének pontos másolata. Az asszony a másolatot az eredetihez érintette, majd ezt követően került Vértessomlóra András páter itteni remetesége alatt. A hely azóta is kedvelt búcsújáró hely.
 
16.00 kor szentmisét mutat be és szentbeszédet mond Böjte Csaba a Sarlós Boldogasszony kegytemplomban, majd szabadprogram után hazautazás az M1-es autópályán keresztül Budapestre. Várható hazaérkezés az esti órákban.
Részvételi díj: 5 990 Ft/fő, mely tartalmazza az autóbuszos utazás költségét, a csoportkísérést és a lelkivezetést.
A részvételi díj nem tartalmazza az esetleges belépőjegy költségét.
Ha jelentkezni szeretne, vagy további tájékoztatásra van szüksége, akkor kérjük, hogy
keressen fel bennünket irodánkban személyesen, telefonon vagy honlapunkon!