Zarándoklat Máriapócsra és Nyírbátorba

2018. augusztus 19. vasárnap
Lelkivezető: Pásztor Bazil Tibor atya
Utazás: autóbusszal
Indulás: 06:00 óra Budapest, Hősök tere (Műjégpálya főbejárata előtt)
Ellátás: önellátás
Program: Folyamatos utazás pihenő közbeiktatásával az M3-as autópályán Magyarország egyik legnagyobb és leglátogatottabb nemzeti kegyhelyére, Máriapócsra. A megérkezést követően felkeressük a kegytemplomot és a benne található kegyképet, majd részt veszünk a szent liturgián.
 
A kegyhely története a XVII. századra nyúlik vissza. A pócsi kegyképet 1676-ban Csigri László máriapócsi bíró készíttette fogadalomból és hálából, a török rabságából történt szabadulásának emlékére. A kis fatemplomban található kép 1693. november 4-én a liturgia alatt százak szeme láttára könnyezni kezdett. A több napig tartó könnyezés hírére sok ezer ember érkezett Pócsra, I. Lipót pedig elrendelte, hogy a képet vigyék Bécsbe. Ez a kép a mai napig a Stephansdomban látható, azonban soha többé nem könnyezett. A pócsiak elkészítették az eredeti kegykép másolatát, mely 1715-ben ismét könnyezett. Ezután a megnövekedett búcsújárás szolgálatára felépült a mai kegytemplom és a bazilita kolostor. A máriapócsi kegyhely újabb nevezetes eseménye, a kegykép harmadik könnyezése 1905-ben volt.
 
Utána ismerkedés a kegyhellyel, majd továbbutazás egykoron a Báthory család birtokát képező Nyírbátorba. Városnéző sétánk során megtekintjük Báthory István által emeltetett, a késő gótika és korai reneszánsz építészet kiemelkedő alkotását a nyírbátori református templomot és a templom délnyugati oldalán található, hazánk legnagyobb és egyben egyik legrégebbi fa harangtornyát. Zarándoklatunkat a Báthory család több tagjának is, köztük Báthory István nyughelyéül is szolgáló Angyalos Boldogasszony minorita templom és kolostornál fejezzük be. A műemlék együttes egyik nevezetessége a világon egyedülálló Krucsay-oltár, mely drámai módon mutatja be Jézus Krisztus szenvedéstörténetét. Ezt követően hazautazás az M3-as autópályán Budapestre. Várható hazaérkezés az esti órákban.
Részvételi díj: 8 990 Ft/fő, mely tartalmazza az autóbuszos utazás költségét és a csoportkísérést és a lelkivezetést.
A részvételi díj nem tartalmazza az esetleges belépőjegyek és egyéb járulékos költségek árát.
Ha jelentkezni szeretne, vagy további tájékoztatásra van szüksége, akkor kérjük, hogy
keressen fel bennünket irodánkban személyesen, telefonon vagy honlapunkon!