FőoldalUtazásokGalériaRólunkElérhetőségek +36 20 565 3258 Kövessen minket a Facebook-on!
KERESÉS
Mit kapott ettől az úttól?
Czestochowa – Wadowice – Krakkó zarándoklat - 2024
„A lelkivezetőmtől nagyon jó szentbeszédet kaptam a misék során, ami elgondolkoztatott. Remélem a hasznomra válnak a későbbiekben is.”
Fekete Madonna Zarándokvonat - 2024
"Kedves Budai László és mindenki, aki részt vett az idei, a sorozatban a 11. zarándoklat előkészítésében és lebonyolításában! A Szentlélek késztetésére láttam neki, hogy köszönetet írjak. Én először voltam de telt lélekkel tértem haza, s azért nagy elismerés. köszönet mindenkinek. Gyermekként és papként is a Csíksomlyói Szűzanya palástja alatt tudtam, immár 33 éve Istent szolgálni, de itt olyannal találkoztam, amit itthon nem igen lát a pap. Vagyis az Istennek teljesen elkötelezett hívő keresztényeket. Milyen élő tanúságtétel ez az Isten szeretetének. Tehát ez a cél, ide kell eljutni. Köszönöm, hogy ezt megmutattátok nekem, áldjon meg érte titeket az Úr. Köszönet azért a felügyeletért, amit a zarándokoknak és a papságnak is messzemenően biztosítottatok. Ezért is nagy köszönet és hála. Azt kérem az Úrtól, hogy adja meg nektek a jól végzett munka örömét.. Ezzel pedig adjon midig megújuló testi, szellemi, lelki erőt, hogy tudjatok Benne élni minden nap, s idővel készítsétek a következő zarándoklatot a lengyelek híres Mária kegyhelyére. Hálás szeretettel, s imádságos lelkülettel."
Zarándoklat Lengyelországba 2025.
"Ettől a zarándoklattól lelki feltöltődést, nagyon sok információt kaptam. Kaptam egy ízelítőt Lengyelországból."
Zarándoklat Lengyelországba

2025. április 22-26.   (5 nap / 4 éjszaka)   (BIZTOS INDULÁS)
Miért ez az út?
Például:
  • Kalwaria Zebrzydowska: UNESCO Világörökség listáján szereplő Mária kegyhely.
  • Krakkó, "ahol Lengyelország szíve dobog".
  • Utazás Szent II. János Pál szülővárosába, Wadowicébe...
Lelkivezető: Tuzson Attila atya
Utazás: autóbusszal
Indulás: Marosvásárhely, a hajnali órákban
További fel- és leszállási lehetőség: Kolozsvár és Nagyvárad
Szállás: jó minőségű középkategóriás szállás (2-3 ágyas fürdőszobás szobák)
Ellátás: reggeli és fakultatív vacsora
Program: 1. nap (április 22., kedd): Marosvásárhely – Krakkó
Utazás Felvidéken keresztül Lengyelországba, Krakkóba, „ahol Lengyelország szíve dobog”. Szállás elfoglalása, fakultatív vacsora.
2. nap (április 23., szerda): Krakkó
Reggeli után séta a Wawelben, ahol a királyi palota mellett elhaladva felkeressük a katedrálist, a lengyelek nemzeti szentélyét, melynek híres harangját megkongatták amikor Szent II. János Pál távozott e világból. Napunkat Krakkó történelmi belvárosában folytatjuk. A „királyi útvonalon” az Érseki palota mellett elhaladva sétálunk le a város főterére, ahol sok egyéb nevezetesség mellett a híres Mária-templom és a Posztócsarnok található. Visszautazás a szállásra, fakultatív vacsora.
3. nap (április 24., csütörtök): Krakkó – Czestochowa – Krakkó
Reggeli után utazás a világhírű kegyhelyre, Czestochowa-ba. Szentmise a Szent II. János Pál kápolnában. Ismerkedés a kegyhellyel, magyar nyelvű vezetéssel megismerjük a kolostor nevezetességeit (kincstár, lovagterem, kegykápolna, stb.). Visszautazás Krakkóba, ima a Szent II. János Pál Bazilikában, majd visszautazás a szállásra, fakultatív vacsora.
4. nap (április 25., péntek): Krakkó – Wadowice – Kalwaria Zebrzydowska – Krakkó
Reggeli után utazás Szent II. János Pál szülővárosába, Wadowicébe. Itt a Karol Wojtyla keresztelő temploma (ma már bazilika) előtti Szent II. János Pál pápa szobrának megkoszorúzása, majd a múzeum megtekintése. Továbbutazás Szent II. János Pál kedves Mária kegyhelyére, Kalwaria Zebrzydowska-ra, ismerkedés a kegyhellyel, mely Lengyelország egyik legfontosabb, ferences szerzetesek által őrzött híres zarándokhelye, mely az UNESCO Világörökség listáján is szerepel. Visszautazás a szállásra, fakultatív vacsora.
5. nap (április 26., szombat): Krakkó – Ószandec – Marosvásárhely
Reggeli után Ószandecbe utazunk, ahol a világ legnagyobb – 7 méter magas – székelykapuján keresztül jutunk az Árpád-házi Szent Kinga által alapított klarissza kolostorhoz. Főhajtás a szent sírjánál a Szentháromság-templomban. A Dunajec folyó hasadékvölgyében tett tutajozással ér véget utazásunk. A gurál tutajosok által irányított, biztonságos tutajokon tett 15 km-es kb. 2,5 órás utazás felejthetetlen élményt jelent mindenki számára. Hazautazás, várható megérkezés a késő esti órákban.
A programváltoztatás jogát a programok sorrendiségét illetően fenntartjuk!
Kérjük kísérje figyelemmel honlapunkat MEGNÉZEM. és Facebook oldalunkat MEGNÉZEM!
Társítás: Egyedül utazó utasaink kérhetnek szállodai szobára vonatkozó társítást, melynek során másik (minden esetben azonos nemű) társítást kérő útitárssal kerülnek egy közös szobába. Amennyiben nem sikerül az út indulásáig a társítás, akkor irodánk az egyágyas felár költségének 50%-át átvállalja, utasunknak pedig a maradék 50%-ot kell megfizetnie.
Nyomtatható változat Országinformációk

Ha máskor, vagy más féltételekkel szeretne utazni, kérjen tőlünk ajánlatot!
Térkép
Egyebek
  Utazási szerződés
  Utas- és stornó biztosítások
  Részletes adatvédelmi tájékoztató
  Rövidített adatvédelmi tájékoztató
  Médiapartnereink
  Hasznos linkek
  Sütés-főzés
  Humor
  Impresszum
Kövessen minket a Facebook-on!
Rólunk mondták
Zarándoklat olasz szentek nyomában - 2024

"Mélyebben megismerhettem a meglátogatott szentek életét. Lelkileg feltöltődtam. Jó lesz visszaemlékezni Rá!"

© Misszió Tours Utazási Iroda, 2015  -  zarandokvonat.hu  -