Világörökség része, amelyet 1990-ben a VIII. város faláiig bővítettek. Ez a terület magában foglalja Róma legismertebb nevezetességeit, mint a Colosseum, a Forum Romanum, a Pantheon és a Piazza Navona. Itt található a pápai Róma vallási és középületei is (pl. a falakon kívüli Szent Pál-bazilika). A történelmi központ az ókori Róma, a reneszánsz és a barokk építészet remekműveinek otthona, amelyek együtt tükrözik a város több ezeréves kulturális és vallási örökségét. A helyszín kiemelkedő jelentőségű a művészetek, a vallás és a történelem szempontjából. Évente milliók látogatnak el ide, hogy megismerkedjenek Róma gazdag múltjával.

Prága történelmi központja 1992 óta az UNESCO világörökség része, mivel a város gazdag építészeti és kulturális örökséggel rendelkezik, amely különböző történelmi korszakokat ölel fel. A központban található a híres Prágai Vár, a Károly híd és a Régi Városháza, amelyek mind a cseh történelem és kultúra fontos szimbólumai. Az épületek és a városrészek harmonikus együttese jól tükrözi Prága fejlődését, mint a középkori, reneszánsz és barokk művészetek központját.

Mostar óvárosának Öreg híd területe UNESCO világörökségi helyszín lett 2005-ben, mivel ez a városrész kiemelkedő építészeti és kulturális jelentőséggel bír. Az Öreg híd (Stari Most) a 16. században épült oszmán kori híd, mely az évek során a város szimbólumává vált. Az építkezés során alkalmazott műszaki megoldások és a híd formája az oszmán építészet remekműve. A híd és az azt körülvevő óvárosi terület egyedülálló példája a keresztezett kultúráknak, mivel az iszlám és keresztény elemek egyesülnek a városban. A híd 1993-ban, a boszniai háború alatt súlyosan megsérült, de az újjáépítése után a világörökség részévé vált, mivel a Mostar óvárosa nemcsak építészeti jelentőségű, hanem fontos kulturális és történelmi örökséget is képvisel.

Isztambul ma Törökország kulturális és gazdasági életének központja. A város őse i. e. 667-ben jött létre. A terület i. e. 64-ben római uralom alá került. A települést Nagy Konstantin császár hat évig tartó munkálatokkal átépítette, majd 330-ban az ország fővárosává tette. A birodalom 395-ös kettéválása után a Keletrómai Birodalom központja lett. A kereszténység elterjedésével patriarchátusi székhely, majd az 1054-es egyházszakadással az ortodox egyház központja volt, és az is maradt egészen 1453-ig. A különböző vallások, kultúrák, közösségek és építészeti alkotások jelenléte teszi a várost igazán különlegessé. A világörökség részét képező terület legfontosabb emlékei: Nagy Konstantin császár hippodromja, a Hagia Szophia, az Ahmed szultán-mecset (kék mecset), a Topkapı palota, a Szulejmán-mecset, a Hagia Irene templom, a Yerebatan Szeráj ciszternája, a Chora templom, a Valens-vízvezeték, a Pantokrator monostor és a városfalak. Az UNESCO Világörökségi listájára 1985 került.

Porto történelmi központja, a Luiz I híd és a Serra do Pilar kolostor Portugália történelmi központja, a Luiz I híd és a Serra do Pilar kolostor, amely a dombok mentén épült, és a Douro folyó torkolatára néz Észak-Portugáliában, kiemelkedő városi táj 2000 éves múlttal. A rómaiak a Kr.e. I. században adták neki a Portus, vagyis porta nevet. Katonai, kereskedelmi, mezőgazdasági és demográfiai érdekek találkoztak ezen a helyen. Folyamatos növekedése a tengerhez köthető számos és változatos műemlékén, a katedrálistól a román kórussal a neoklasszikus tőzsdéig és a tipikusan portugál manuelin stílusú Santa Clara-templomig. Portó történelmi központjának városszerkezete és számos történelmi épülete figyelemre méltó tanúbizonyságot tesz arról, hogy az elmúlt ezer év során egy olyan európai város fejlődött, amely a tengerre néz kulturális és kereskedelmi kapcsolatai miatt. A régészeti ásatások emberi foglalkozást tártak fel a Douro folyó torkolatánál az ie 8. század óta, amikor is föníciai kereskedőtelep volt ott. Az 5. századra a város nagyon fontos közigazgatási és kereskedelmi központtá vált. A következő évszázadokban egymást követő csoportok – köztük svábok, vizigótok, normannok és mórok – támadásainak és kifosztásának volt kitéve. A 11. század elejére azonban a kasztíliai birodalom részeként szilárdan beépült. A terjeszkedés a 14. században következett be, amikor masszív kőfalakat építettek, hogy megvédjék a város két magját: az eredeti középkori várost és az eddig nem látott kikötőt. Portó történelmi központja a Fernandine falak vonalán belül található (a Dom Fernandoról nevezték el, akinek uralkodása alatt 1376-ban fejezték be), néhány kisebb területtel együtt, amelyek megőrizték középkori jellegzetességeiket. Ez a terület nagymértékben őrzi Porto középkori városképét és városszerkezetét, valamint néhány későbbi monumentális betoldást, valamint a Fernandine falak két fennmaradó részét. Ezen a területen számos fontos egyházi épület található, mint például a székesegyház – amelynek román kori magja a 12. századra datálható – és különféle stílusú templomok. A történelmi központban számos kiemelkedő középület is található, köztük a São João színház (1796-1798; 1911-1918) és az egykori „Cadeia da Relação” börtön (1765-1796). A későbbi fontos építmények közé tartozik a Palácio da Bolsa (1842-1910) és a São Bento vasútállomás (1900-1916). Ez a gazdag és változatos építészet ékesszólóan fejezi ki a következő korszakok – román, gótika, reneszánsz, barokk, neoklasszikus és modern – kulturális értékeit. A város aktív társadalmi és intézményi szövete élő történelmi központként biztosítja a fennmaradását. Az ingatlanhoz tartozik még a Luíz I-híd és a Serra do Pilar kolostor. Forrás: www.whc.unesco.org