FőoldalUtazásokGalériaRólunkElérhetőségek +36 20 565 3258 Kövessen minket a Facebook-on!
KERESÉS
Kegyhelyek
    Assisitől nem messze, a városhoz közeli erdőben állt a vélhetően a 6. században, Szűz Mária tiszteletére épült kápolna, amely eredetileg a Monte Subasió-i bencések tulajdonában állt, és amely Assisi Szent Ferenc korára egészen elhagyatottá vált. A terület, a kis földdarab, ahol a templomocska állt, a helyiek körében akkoriban portiuncula, azaz ’kicsinyke rész, darab’ néven volt ismert. Amikor Szent Ferenc 1205 őszén a San Damiano-kápolnában a keresztről a megfeszített Krisztus szavát hallotta – „Ferenc, menj, és állítsd helyre házamat; mert látod, hogy egészen romokban hever” –, válaszul hozzáfogott, hogy saját kezével újítsa fel a Porciunkula romos kápolnáját, majd két másik apró templomot. Itt telepedtek le az első testvérek, és 1211-ben itt öltötte magára a szerzetesi ruhát Assisi Klára is. Ferenc a kicsiny Angyalos Boldogasszony-kápolnát minden földi helynél jobban szerette, s itt fejezte be földi életét 1226. október 3-án. Az Angyalos Boldogasszony-kápolna fölé 1569 és 1679 között hatalmas, a nagy számban érkező zarándokokat is fogadni képes, háromhajós bazilikát emeltek, Giacomo Barozzi da Vignola olasz építész tervei szerint. Máig ez a hely a ferences rend anyaháza.
    Az a város, ahol több alkalommal is megjelent Szent Mihály arkangyal. Monte Sant'Angelo ad otthont Európa egyik legfontosabb zarándokhelyének, a Mihály arkangyal szentélyének (Santuario di San Michele Arcangelo). Ez az UNESCO világörökségi helyszín már az 5. század óta vonzza a zarándokokat. A legenda szerint Mihály arkangyal többször is megjelent itt, ami miatt templomot építettek a barlang fölé, ahol állítólag a jelenések történtek. A szentély bejárata, amelyet egy 13. századi márványkapu alkot, egy földalatti barlangba vezet. Ennek a helynek a hangulata, lágy fényével és minden suttogást kiemelő akusztikájával lenyűgöző. Itt látható egy oltár Mihály arkangyal domborművével és más történelmi tárgyakkal. A Santuario di San Michele Archangelo szentélye a város legfontosabb műemlékévé vált. A 13. században épült a föld feletti rész, amelyen keresztül a barlangba léphetünk. Jobbra egy masszív nyolcszögletű harangtorony áll, amely szintén a 13. századból származik. A lépcsőn leereszkedünk a barlangba, amely kápolnaként szolgál. Belsejében figyelemre méltó freskódíszítés maradványai és egy 11. századból származó püspöki szék található. 1987-ben II. János Pál pápa is meglátogatta a szentélyt. Forrás: www.olaszorszagonline.hu
    Az Óváros térhez közel áll a Tyn (teljes nevén Tyn előtti Boldogasszony templom), egy 14. századi gótikus templom. Az épületek sűrűjéből leginkább a nyolcvan méter magas tornyai tűnnek ki, az Ádámot és Évát jelképező, fiatornyokkal díszített tornyok fontos jelképei a városnak. Építészete, félezer éves szobrai, nagy művészek által készített beltere miatt kedvelt látnivaló, de itt látható Prága legrégebbi orgonája is: Heinrich Mundt 1673-ban épített hangszere. Legkeresettebb része mégis egy sírhely. A dán származású, Csehországban munkálkodó 16. századi csillagász, Tycho Brahe nyugszik itt egy márványkő alatt. Forrás: www.iranypraga.hu
    A város Ausztria Stájerország tartományában, Közép-Európa egyik legismertebb Mária-kegyhelye, híres zarándokhely. 1809-ben a napóleoni háborúk alatt a Tihanyi Bencés Apátságba menekítették a máriacelli kegyszobrot. Advent Máriacell főterén található minden évben a világ legnagyobb függő adventi koszorúja, melyen szokatlan módon 24 gyertya van (20 kisebb a hétköznapokra és 4 nagyobb az adventi vasárnapokra)
    A hármashalom eredetileg a Golgota szimbóluma volt, később a Magyar Királyság három legmagasabb hegyét jelképzete, a Mátrát, Tátrát és Fátrát. Az oltárt 1996. november 24-én, Krisztus Király ünnepén avatták fel. Napjainkban otthont ad az évente megszervezett pünkösdi búcsúnak, az Ezer Székely Leány Napjának és sok más eseménynek. 2019. június 1-én a Hármashalom-oltárnál mutatott be istentiszteletet I. Ferenc pápa, és ugyanitt adta át a pápai aranyrózsát, Mária-tisztelete jeléül.
Jelenések hegye - Medjugorje

1981. június 24-én 18 óra körül hat fiatal a medjugorjei plébániáról: Ivanka Ivanković, Mirjana Dragićević, Vicka Ivanković, Ivan Dragićević, Ivan Ivanković és Milka Pavlović, a Crnica hegyen, melyet Podbrdonak is hívnak fehér tüneményt láttak karjában a gyermekkel. Meglepődtek és megijedtek, ezért nem léptek közelebb hozzá.
 
Másnap a napnak ugyanabban az órájában, 1981. június 25-én közülük négyen: Ivanka Ivanković, Mirjana Dragićević, Vicka Ivanković és Ivan Dragićević erős késztetést éreztek arra, hogy oda menjenek, ahol előző nap látták Azt, akit a Szűzanyaként ismertek fel. Csatlakozott még hozzájuk Marija Pavlović és Jakov Čolo. Így rajzolódott ki a medjugorjei látnokok csoportja. Együtt imádkoztak és beszélgettek a Szűzanyával. Attól a naptól kezdve minden nap megjelent nekik a Szűzanya, akár együtt voltak, akár nem. Milka Pavlović és Ivan Ivanković többé soha nem látták a Szűzanyát.
 
Forrás: www.medjugorje.hr
Egyebek
  Utazási szerződés
  Utas- és stornó biztosítások
  Részletes adatvédelmi tájékoztató
  Rövidített adatvédelmi tájékoztató
  Médiapartnereink
  Hasznos linkek
  Sütés-főzés
  Humor
  Impresszum
Kövessen minket a Facebook-on!
Rólunk mondták
Róma és a Vatikán 2026.

"Életre szóló élményt, amit biztos nem fogok elfelejteni. Nagy vágyam volt Rómába utazni a gazdag történelmi öröksége miatt. A katolikus egyházról pedig nagyon pozitív képet kaptam, a templomok és erkélyek lenyűgözőek voltak."

© Misszió Tours Utazási Iroda, 2015  -  zarandokvonat.hu  -