Itália déli partján, Bari városában található a Szent Miklós Bazilika, ami nem csupán egy templom – ez egy kis csoda, mely szerte Európában és a keresztény világban mély vallási jelentőséggel bír. A bazilika az UNESCO Világörökségi javaslati listáján szerepel. 1087 és 1197 között épült, az Italo-normann uralom idején, és nemcsak a római katolikusok, de az ortodox keresztények számára is fontos zarándokhely a Szent Miklós templom Bariban. Szent Miklós ereklyéit eredetileg Myra városában, a mai Törökországban őriztek. Amikor Myra szaracénok kezére került, úgy gondolták, ideje biztonságosabb helyre vinni a szent maradványait. Állítólag maga a szent, amikor Rómába tartott, Barit választotta eltemetési helyként. Velence és Bari között hatalmas verseny zajlott az ereklyékért, de végül Bari nyert. Az ereklyéket a görög őrzők és muzulmán uraik orra elől ellopták, és végül 1087. május 9-én biztonságosan Bariba érkeztek.

Idősebb Bernard, csodálatra méltó mester és Roberto 1075-ben, VI. Alfonso uralkodása alatt kezdte meg a román stílusú székesegyház építését, amikor Diego Peláez volt a püspök. Ezt a kezdeti szakaszt követően számos történelmi változás felfüggesztette, vagy legalábbis lelassította a munkálatokat egészen addig, amíg Gelmírez érsek idejében, 1100-ban újonnan beindultak. A katedrális építése apránként haladt előre a 12. században. 1168-ban Mateo mester kapott megbízást ennek befejezésére, beleértve a nyugati lezárást és a Kórus felépítését a főhajóban. 1211-ben a Bazilikát IX. Alfonz előtt szentelték fel. Bár az alapvető középkori építmény megmaradt, az évszázadok során a kolostor és mellékterületeinek építése következtében a székesegyház fiziognómiáját megváltoztatta, a reneszánsz, és különösen a barokk korszakban, amikor olyan munkálatokat végeztek, mint a főkápolna, az orgonák, a chevet lezárása vagy az Obradoiro homlokzata. A neoklasszikus korszakban elkészült az új Azabachería homlokzat, és az elmúlt száz évben továbbra is különféle akciókat hajtottak végre. Forrás: www.catedraldesantiago.es

egy hatalmas tér, amely a Szent Péter Bazilika előtt található Vatikán városában. A tér közepén található egy 4 ezer éves egyiptomi obeliszk, melyet a jellegi helyére 1568-ban állították fel. Gian Lorenzo Bernini (VII. Sándor pápa korában) 100 évvel később álmodta meg magát a teret, beleértve a toszkán kolonádokat, 4 oszlop mélyen, mely az Anya szent egyház ölelését jelképezte.

1964-ben szentelték fel Fatimában a Magyar Kálváriát, amely elsősorban az 1956-ban külföldre menekült honfitársaink adományaiból épült fel. A Magyar Kálvária és a Szent István-kápolna első 14 stációja Marek László magyar építész műve, 1964. május 12-én szentelték fel ezeket. A kápolna szobrait Soares Branco portugál szobrász készítette. A 15. állomás, amelyet 1992. október 13-án, a fatimai jelenések 75. évfordulóján, a magyar nagykövet jelenlétében avattak fel, a lajosmizsei plébánia adományából épült, annak emlékére, hogy Magyarország felszabadult a kommunizmus alól. A 8. és a 9. stáció között áll egy szobor, amely a Szűzanya negyedik jelenésének állít emléket, ezt 1956. augusztus 12-én szentelték fel. A keresztút útvonala megegyezik azzal, amelyet a kis pásztorok minden nap megtettek, amikor otthonukból, Aljustrelből a juhnyájat legelni vitték Cova da Iriába, ahol a jelenések történtek. A jelenések során egyre többen kísérték el a gyerekeket, annak reményében, hogy láthatják a Szűzanyát, és egy csodának is szemtanúi lehetnek, ami 1917. október 13-án meg is történt. Kardos Illés, a Csanádi Egyházmegye papja 1944-ben hagyta el Magyarországot. Õ készítette elő a kálvária tervét és alapította a Fatimai Magyar Kálvária Mozgalmat. Hitte, Isten a Szűzanya közbenjárására kiemeli nemzetünket a rabságból. Kardos atya 1961-ben elhunyt, így nem élhette meg a rendszerváltás éveit. Utóda, Győrfy Albert plébános vitte tovább a mozgalom ügyeit, s sorra alakultak a gyűjtőközpontok azokban az országokban, ahol magyarok éltek. João leiria-fatimai megyéspüspök 1959-ben jelölte ki a keresztút útvonalát; azt az ösvényt, amelyen a három gyermek vezette a nyájat naponta szülőfalujából a jelenések helyszínére. Hamarosan lerakták a kálvária alapkövét. 1962. augusztus 11-én áldotta meg János püspök a tizennégy stációt és helyezte el az épülő Szent István-kápolna alapkövét. A szentelésre 1964. május 12-én került sor. A kápolna mennyezetén látható 55 négyzetméteres mozaik és a színes üvegablakok Prokop Péter római műtermében készültek. Forrás: www.magyarkurir.hu

Emmerich Anna Katalin a látnok apáca – többek között – megálmodta, hogy Szűz Mária élete utolsó éveit „Efezustól három órányira” egy házban töltötte. Látomásában részletesen ír Szűz Mária halálának körülményeiről, hogyan tudták meg az apostolok Mária haldoklásának hírét, hogyan halt meg, temették el és támadt fel. A német apáca álmait, látomásait Clemens Brentano jegyezte le, és kiadásra került Szűz Mária élete címmel. A könyv hatására, 1881-ben egy francia pap Julien Gouyet abbé fedezett fel egy Égei-tenger felé néző kis ősi romos kőházat. Felfedezésének a helyi szerzetesek és az izmíri érsekség sem tulajdonított jelentőséget, hiszen a hagyomány szerint Mária Jeruzsálemben halt meg. 1891-ben egy francia kórházban, Izmírben, Maria de Mandat Grancey a Keresztény Szeretet Leányainak főnöknője is elolvasta a könyvet, és rábeszélt egy természettudóst a kutatásra. Henry Jung három társával és a könyvvel a kezében átkutatta a vidéket és egy forrás mellett megtalálták a romot 1891 július 29-én. Több irat említi azt, hogy Szűz Mária Efezusban járt. A legtekintélyesebb köztük az efezusi zsinat jegyzőkönyve. Csak jóval később a 9. században állította először riman-bavazigi püspöke, Mose bar Kipha, hogy Szűz Mária itt halt meg. Ugyanezt vallotta Dionüsziosz bar Szalibi antiochiai pátriárka és Nagy Mikhael.