Este a székelyeknél, Tibódon a "Nagy vizen túl"

Kedves Utastársak!
 
Immáron talán egy évtizedben is számolhatom ismeretségemet Budai Lászlóval, s mostantól fogva a Misszió Tourssal is. Eddig – és remélem ezután is – minden évben néha még többször is utaztam általa szervezett utakra. Voltam búcsún, nem is egyszer gyalogoltam 10 kilométert a Hargitáról lefelé, utaztam betegen, és boldogan, voltam velük Prágában, Krakkóban, Moldvában és Székelyföldön, Torockón és a Fogarasi havasokban, és csak az Isten tudja még hány helyen.
De az első élmény számomra feledhetetlen volt. Ahogy megyünk Tibód felé, lesegettem kifelé az ablakon, hogy mi van ott elől, talán filmforgatás, népviseletben állnak ott legények, lányok, vagy várnak valakit? De hiszen minket várnak! Népviseletben, "olvasnivalóval", friss kaláccsal, kedves szóval! Hiszen ez olyan mintha a mesében a legkisebb királyfival történne. Csak én nem királyfi vagyok, hanem királyné se... csak ....(vén)asszony. De azért örültem nagyon a fogadtatásnak!
Szállásom egy kedves kétgyermekes családnál, Szőke Csabánál és feleségénél Szerénkénél volt. A háziak, és a gyermekek (Boglárka és Attila) segítségével nagy sürgés-forgás után mindenki elszállásolta magát, jött a vacsora, és az asztalfőnél hangosan mondta az áldást a családfő. A gyerekek egészen természetesen készülődtek az imához, megszokták, mert itt így szokás (nem is az asztal alatt titokban, hamarjában elhadarva, hogy senki se vegye észre mit is csinálok). Szíves szóval, jóízű, finom vacsorával, beszélgetéssel telt el az este, de az igazi meglepetés másnap ért. A családfőnek dolga akadt, s a legidősebb férfiember Attila volt. És tágra nyílt szemekkel, komolyan, szépen és lassan elmondta az áldást, ahogy kell. Csaba okosan neveli férfinak Attilát, Szerénke háziasnak és anyáskodónak Boglárkát. Azt gondoltam, hogy példát gyereknevelésből innen is lehet venni.
Hát ilyen az este a Székelyeknél "tibódi módra"! Szívet melengető, szeretettel teli. Minden évben idehúz a szívem, friss levegőt venni a Hargitáról, egész évre elraktározni kedvességet, szeretetet, tanulni történelmi ismereteket és hazafiságot Budai Lacitól. Lesántulni Prágában Brogyányi Mihállyal, feketerigót inni Budai Lacival (velük még lesántulni is jó volt!) Hiába láttam Krakkót, Prágát, Istambult, Olaszországot, Tunéziát és ki tudja még a világ hány sarkát, a lelkem arra vágyik, hogy újra gyalogolhassak Oroszhegyről vagy a Hargitáról lefelé, dúdolgassam régen jól ismert dalainkat és siessek vissza Tibódra, hogy időben odaérjek este a Székelyekhez! Köszönöm, hogy veletek lehettem és lehetek.

V-né L.M.